Patakpart

Ez a festményem egy, az interneten talált fotó alapján született. Amikor képeket keresek, hagyom, hogy a megérzéseim vezessenek. Azt figyelem, hogy mi az, ami megszólít, amire vissza-visszatér a szemem. Az a kép valamilyen üzenetet hordoz számomra, és azok számára is, akik megnézik a kép alapján készült festményt.

Patakpart

Ez az üzenet lehet tudatosan megfogalmazható, szavakba önthető, de lehet, hogy teljesen tudattalanul éli át a néző. Egy kedves emléket idéz a festmény, jó érzéseket, eseményeket, amelyek a régmúltba repítenek. Vagy embereket, akikkel jó volt együtt lenni.

Continue reading →

Utasra várva

Ismét egy mediterrán témájú festményemről szeretnék mesélni. A képet akril festékkel festettem. Ennek száradási ideje sokkal gyorsabb, mint az olajfestéké. Gyakorlatilag percek alatt megszárad, így nem lehet sokáig maszatolni, úgy, mint az olajfestéket.

Az akrilnál gyorsan kell dönteni: ha például két színt szeretnék összemosni, átmenetet képezni a közöttük, akkor nem gondolkodhatok túl sokáig.

Utasra várva

Continue reading →

Séta a sikátorban

Nagyon készültem már ennek a képnek a megfestésére. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb ember szereti a mediterrán témájú festményeket. Így vagyok ezzel én is.

Az életérzés, amelyet ez a téma képvisel, a rohanó, zaklatott életet élő emberek számára rendkívül vonzó. Az évszázados emlékeket, titkokat őrző épületek nyugalmat, békét árasztanak. Talán az építészeti stílus miatt, talán a víz közelsége miatt. Talán azért, mert a nyári forró melegben jól esik sétálni a hűvöset árasztó épületek közötti utcácskákban.

Mediterrán sikátor

 

Continue reading →

Misztikus erdő

 

Arról a képemről szeretnék mesélni, amely nagyon a szívemhez nőtt, a Misztikus erdőről. Az első tájképeim az ősz színeiben játszottak, ami nagyon látványos a festményen és a természetben is.

Misztikus erdő (2)

Ez talán azért van, mert a nyár vége felé már megfakul az addig élénk színekben pompázó természet, és nagyon vágyunk már valamilyen változásra. Mikor pedig elérkezik az őszi levelek ideje, nagyon jól esik szemünknek, lelkünknek a csodálatos színpompa.

Continue reading →

Hát ezt biztos, hogy nem én festettem!

 

Az első tájképemről szeretnék most mesélni. Csapongó, türelmetlen lélek vagyok, így gyorsan áttértem a csendéletekről a tájképekre.        

Nagyon szeretem festeni a kék eget, a gyönyörű, hófehér vagy színes felhőket. Érdemes gyakran felnéznünk a égre, mert hihetetlenül finom, nyugtató hatása van. Ez az érzés kerített hatalmába akkor is, amikor festettem.

Aztán jött a vízfelület megalkotása. Megint előbújt belőlem a kisördög, az a kis pesszimista dög. Na ez olyan nehéz, hogy úgysem fog elsőre szépen sikerülni!

Aranyló ősz

Continue reading →

Korsó és szőlő, avagy hogyan tudjuk elfelejteni háziasszonyi teendőinket

Az alma és hagyma megfestése után belekezdtem a gyakorlásba, kisebb csendéleteket készítettem papírra. Itt is azzal szembesültem, hogy mennyire élvezem is ezt az egészet. Addig maszatoltam, amíg számomra tetszővé nem vált a kép.

Csendélet

Aztán jött az első nagy csendélet. Korsó és szőlő. Persze itt is úgy éreztem, hogy túl nagy a feladat, de belül valaki azt súgta, hogy csináljam csak, mert ha nem próbálom, akkor sosem tudom meg, hogy mennyire megy ez nekem.

Continue reading →

Az almával kezdődött…

 

Az egész festés az almával kezdődött. No nem akarok visszamenni Ádámig és Éváig, csak az első alma festésemig.

Az úgy volt, hogy még tavaly decemberben vettem egy online csendéletfestő tanfolyamot, és szépen nem csináltam vele SEMMIT.

Mondogattam magamnak: hogy előbb meg kell tanulnod valamilyen szinten rajzolni, aztán majd elkezded! Aztán azt is halogattam. Rajzoltam a mandalákat, amelyek alkotása közben “biztonságban” éreztem magamat. A segédvonalak segítségével könnyen kordában lehetett tartani az alkotás folyamatát.

Continue reading →